"Ezt is mondta nekik Jézus: „Mihez hasonlítsam Isten országát? Milyen példázattal magyarázzam? Ahhoz hasonlít, ahogyan a mustármagból kifejlődik a növény. Amikor elvetik, ez a mag minden más magnál kisebb, de mire felnövekszik, már nagyobb lesz az összes többi kerti veteménynél. Olyan nagy ágakat növeszt, hogy az égi madarak is fészket rakhatnak az árnyékában.” Márk 4,30-32
Reformációi ünnepi istentiszteletünket 2022. október 21-én a Vártemplomban tartottuk. Az alkalmat versösszeállítással és zsoltárfeldolgozással tették ünnepélyessé diákjaink: Bács Orsolya, Bárbuj Ajnácska, Bodor Boglárka, Földes Szende, Miklós Tünde Napsugár, Nagy Csengelle, Török Tamara XII. és XI. osztályos diákok, illetve a Refsonor és Refsonorocska diákkórus. Mágori Ágnes magyar szakos tanár és Szilágyi Andrea zenetanár dolgozott a műsor létrejöttén.
10 éves a Református Elemi
10 éve indult újra a Református Elemi. 10 éve meghatódva léptek be első előkészítő osztályos kisdiákjaink a Kós Károly tervezte varázslatos épületbe. Keresztény lelkületű nevelés-oktatás lelt otthonra az épületben, melyet a Vártemplomi Református Egyházközség 90 éve erre a célra építtetett. Isten iránti hálával ünnepelt együtt a kisdiák-sereg, tanítóik, Berde Imola Emese, Wagner Erika, Bakó Erzsébet, Keresztéy-Krall Anna és Palkó-Nagy Gabriella, valamint a vártemplomi gyülekezet lelkészei, kántora, gondnoka.
https://www.3szek.ro/load/cikk/153337/jezus-tanitasai-menten-oktatnak-nevelnek-reformatus-kollegium
Új magam
Amikor olyan ruhát veszel fel, ami igazán rád talál, igazán jól áll rajtad, azt nem tudják szó nélkül hagyni.
Ilyen tökéletesen ránk illő az „új magunk”, amilyennek Isten a jellemünket formálja. „Vegyétek fel az új magatokat, aki úgy teremtetett, hogy hasonlítson Istenre valódi igazságban és szentségben” (Efézus 4,24)
Kipróbált
Láttam egy fotót egy kémiai kísérletről. Vörös káposzta leve különböző anyagok hozzáadásával más-más színű lett. Egészen más lett volna, ha én csinálom. Így kép volt, úgy élmény lett volna.
Kipróbálni. Valahol ott van, nem a véretekben, hanem a korotokban. Kipróbálni. Nem tudom, hogyan jutott ez a szó oda, hogy valami negatívra asszociálunk, amikor halljuk. Kipróbálni azt, ami veszélyes, ami káros. Nem hozok ezekre példákat, úgyis tudjátok. Tudjátok, hogy veszélyes, hogy káros.
A jóra emlékezz
Könnyű azt mondani, hogy a jóra gondolj, a jóra emlékezz. De ha megsértenek, megbántanak, kinevetnek, lenéznek, akkor milyen jóra gondoljak?
Az attól függ, hogy milyen alapról indulsz. Minden jó s történik néhány rossz, vagy pedig történik néhány jó dolog, mert különben minden rossz? A viszonyítási alapot Isten a világmindenség teremtésekor megadta: „látta Isten, hogy ez jó”.
Idén is lehetőség van a személyi jövedelemadó 3,5%-át Egyesületünknek adományozni.
Újdonság, hogy most már online az alábbi linkre kattintva is elérhető és kitölthető a nyomtatvány. A linkre kattintva a személyes adatokkal kell kitölteni, majd a meggenerált pdf nyomtatványt az iskolánk e-mail címére elküldeni. Mindemellett természetesen nyomtatott formában is küldünk haza mindenkinek. Továbbá az alábbi dokumentumok közül is letölthető a nyomtatvány.
A gazdik nélküli AMY kutyamenhely egyik önkéntese IGYÁRTÓ NÁNDOR meglátogatta csoportunkat és volt nagy öröm és sok-sok simogatás, ugyanis Rühöske névre hallgató kutyust hozta hozzánk látogatóba a gyerekek legnagyobb örömére.
Amióta bekerültem a Refibe, mindig csak az járt a fejemben, hogy milyen is lehet Gólyának lenni itt. Izgatottan vártam a tábort, a hetet, és a gálát.
Rengeteg élménnyel gazdagodtam, megbarátkoztam osztálytársaimmal illetve évfolyamtársaimmal, akikkel "versenyben" álltunk. Hogy melyik osztály a jobb, arról fogalmam sincs.
Nem lenne meglepő, ha az F-et mondanám, hisz én is ennek a közösségnek vagyok a tagja. Viszont tény, hogy mindenki teljes erőbedobással dolgozott, ami meglátszik az eredményeken is.
Izgalmas volt az ötödikesek számára ez a péntek délután. A nyolcadikosok érdekes feladatokkal, játékokkal tették próbára gimnáziumi éveiket most kezdő társaikat. Volt részük lisztből, citromból, gyorsnak és ügyesnek kellett lenni, egymásért küzdeni, a karaokéban kiderült ki tud jól énekelni. Megkoronázták a gólyakirályt és gólyakirálynőt, az ő táncuk zárta az ötödikesek beavatását. A bulira pedig hivatalos volt mindenki s így a jó hangulat már alig fért a konviktusban.
Köszönjük a nyolcadikosoknak a jó szervezést.
Gazdag Erdővidék – ezt a címet adtuk erdővidéki kirándulásunknak, melyet a Háromszéki Közösségi Alapítvány Nem térkép e táj! támogatási programja segítségével valósítottunk meg 2019. október 19-én.
V-VIII-as diákok és oszik gyülekeztünk a Lábas Ház előtt, s már reggel látszott, hogy gyönyörű napsütéses napunk lesz.
Első állomásunk az olaszteleki Nagy György kovácsmester műhelye volt.
A 2021-es karácsonyi vásár szép "bevételét" az AMY Gazdátlan Ebek Egyesületének ajánlottuk. Két kutyussal látogattak meg minket.