Gazdag Erdővidék

     Gazdag Erdővidék – ezt a címet adtuk erdővidéki kirándulásunknak, melyet a Háromszéki Közösségi Alapítvány Nem térkép e táj! támogatási programja segítségével valósítottunk meg 2019. október 19-én.

     V-VIII-as diákok és oszik gyülekeztünk a Lábas Ház előtt, s már reggel látszott, hogy gyönyörű napsütéses napunk lesz.

     Első állomásunk az olaszteleki Nagy György kovácsmester műhelye volt.

Itt legelőször a Református Kollégium Elemi Iskolája számára öntött harangot néztük meg, melynek öntésénél sok diákunk jelen volt. Most már felállítva, majdnem kész állapotában láthattuk s büszkén olvastuk a harang feliratát. A mester megismertette velünk a kovácsműhely gépeit, felszerelését, megmutatta a munkáit, majd megnéztük kis kovácsmúzeumát, melyben a régi kovácsműhelyek gépei és az ott készült használati tárgyak voltak láthatóak. Visszatérve a kovácsműhelybe végignéztük a kovácsolás folyamatát. A foglalkozás két órát tartott, s ez idő alatt pontokat szerezhettek az osztályok, amennyiben helyesen tudtak válaszolni a mester kérdéseire, felismertek tárgyakat, megfejtettek találós kérdéseket, szólásokat tudtak felidézni. Az előttünk kovácsolt patkót a VI. osztály nyerte el, ők gyűjtötték össze a legtöbb pontot. A mester annyira megnyerte a diákokat, hogy többen arról érdeklődtek nála, hogyan lehetne hozzá visszatérni és a kovácsmesterséget kipróbálni.

    Következő állomásunk a vargyasi Daniel-kastély volt, ahol idegenvezetőnk, Román Attila, ismertette a kastély történetét, a valamikor benne lakó családokat, a kastély és tulajdonosai szerepét Erdély történelmében. Külön köszönet türelmének és kedvességének, hogy jó órára belakhattuk az udvart, benézhettünk a kútházba, sétálhattunk a dendrológiai gyűjtemény gyönyörű fái alatt, megélhettük a kastély hangulatát.

      Nagyajtára érkezve, éppen a Kriza János emlékház előtt szálltunk le a buszokról, ahol kirándulásvezetőnk röviden ismertette Kriza rendkívül fontos munkásságát.

     Jókora gyaloglás után, kukoricaföldek mellett elhaladva érkeztünk ki a bölénytanya hatalmas területére, ahol várva a gazdára, már messziről felmértük, hogy a bölény, ahogyan később Pál Attila gazda magyarázta, bő lény. A több mint negyven bölényt számláló csordát, melyek között három hatalmas bika és sok borjú is volt, két kaukázusi kutya vigyázta. Nem kis feladat volt a csordás körülbelül 1o-15 méterre megközelíteni, annak ellenére sem, hogy a gazda szénával csalogatta őket közelebb. Egészen csendben és egyszerre mozogva kellett nekünk olyan sokan megközelíteni. Amíg az állatokat figyeltük, a gazda beszélt származásukról, tulajdonságaikról, tartásukról.

     Visszagyalogoltunk a faluba s az unitárius vártemplom mellett elhaladva terveztük együtt a diákokkal, hogy Erdővidékre még egyszer visszatérünk.